A brit norfolk terrier a legkisebb terrierek közé tartozik, és rendkívül kedves, kiegyensúlyozott természetű. Az eredetileg patkányvadászként ismert fajta manapság már megbecsült családi kutya, kis méretének és alkalmazkodóképességének köszönhetően problémamentes társ.
A közös eredettörténettel rendelkező norfolk terrier és a norwich terrier valójában csak a füleik elhelyezkedésében különböznek egymástól, s ez az a csupán két terrier, melyet a fajtaszabvány kifejezetten “nem harciasnak” ír le. Így sok más terrierfajtával ellentétben a norfolkok egyáltalán nem veszekedősek, és gond nélkül tarthatók falkában.
Okos, eleven és sármos
Az élénk kis norfolk terrierek imádnak együtt játszani, bolondozni és hízelegni – akár más kutyákkal, akár gazdájukkal. Lelkesen vesznek részt minden közös tevékenységben, és nagyon kitartónak és alkalmazkodóképesnek bizonyulnak. Gyors felfogóképességüknek köszönhetően gyorsan megértik, hogy mit várnak el tőlük, és általában készségesen alárendelik magukat falkavezérüknek. A dominanciára való hajlam, amely más terrierek esetében olykor problémákat okozhat, meglehetősen idegen a békés norfolk számára.
Könnyen nevelhető a norfolk terrier?
Mindazonáltal ennek a kutyának is következetes nevelésre van szüksége. Hiszen bájos – sármos természetével nagyon is tudja, hogyan kell a gazdáját a mancsa köré csavarni, s az ebből fakadó engedékenységnek pedig meglehetősen kellemetlen következményei lehetnek. Ez a kis fickó ugyanis apró termete ellenére olyannyira magabiztos és öntudatos, hogy akár ő maga is átveheti a vezetést. Ha azonban már a kezdetektől fogva barátságosan és határozottan meg tudja mutatni kedvencének a határokat, kevés problémája lesz a tanulékony norfolkkal.
Megfelelő választás gyermekes családok számára?
Barátságos jelleme, jóindulatú és játékos természete, valamint kezelhető mérete népszerű négylábú családtaggá teszi, s kigyermekes családok számára is jó választás. A gyerekeknek azonban mindig tiszteletteljesen kell bánniuk vele – mert ahogyan az szinte minden kutyára igaz, a norfolk türelmének is vannak határai, ha feldühítik.
Nemcsak lelkes játszótársként és hűséges társként áll családja mellett, hanem jó házőrzőként is, hiszen azonnal jelenti az idegeneket vagy a szokatlan zajokat, és – a „betolakodó“ méretétől függetlenül – vészhelyzetben félelmet nem ismerve és bátran megvédi szeretteit.
Megjelenése
Mindössze 25-26 cm-es vállmagasságával és 5-7 kg-os súlyával a norfolk kétségtelenül a legkisebb és legcsekélyebb súlyú terrierek közé tartozik. Ennek ellenére igazi kompakt kutya, s emiatt nagyon erősnek és jó ellenállóképességűnek tűnik. Szorosan testhez simuló, rövid, durva szőrzete a legtöbb terrierfajtához hasonlóan drótszerű, és rendkívül természetes, robusztus megjelenést kölcsönöz az állatnak.
A norfolk és a norwich terriert egyetlen dolog különbözteti meg: a norfolk közepes méretű, V alakú fülei a norwich füleivel ellentétben előrebillennek, és közel fekszenek a pofijához. A rövid hátú és erős csontozatú kis terrier a vörös, búza, fekete, világos vörösesbarna és grizzle (szürke) minden árnyalatában létezik, valószínűleg a vörös színezet a legismertebb.
Története
A norfolk terrier az álló fülű norwich terrier lehajló fülű változata, és hosszú ideig a norwich fajtához sorolták. Csak 1964-ben döntöttek úgy, hogy a két kutyatípust fülhordozásuk alapján két különböző fajtára osztják. Az egyenes fülű terrierek megtartották a norwich terrier nevet, a hegyes fülűek pedig az angol Norfolk megyéből való származásukra utalóan az új norfolk terrier fajtanevet kapták. Az USA-ban 1979-ig nem tettek különbséget a norwich és a norfolk terrierek között.
Helyi patkányfogók
A két kis testű terrierfajta története két fajtára történő szétválasztásukig azonos. Mindkettő az angol Norfolk megyéből származik, amely Anglia keleti partvidékén fekszik (Norwich egy város neve ebből a megyéből). A 19. század számos angol tenyésztőjének helyi terrier-típusok különböző feladatokra való tenyésztésére irányuló törekvései az akkoriban elsősorban mezőgazdasági területként funkcionáló Norfolkban sem állták meg a helyüket. Az ottani gabonatermesztők számára a legnagyobb problémát az értékes termést elpusztító patkányok, nyulak és egerek jelentették. A kis termetű, fürge és bátor terrierek megoldást hoztak a problémára, és kifejezetten a terményt megdézsmáló rágcsálók levadászására tenyésztették ezeket a kutyákat.
Lóistálló-tulajdonosok első tenyésztési törekvései
A vörösesbarna kutyák hamar hírnevet szereztek maguknak, mint kemény és hatékony kártevőirtók. A kis bátor négylábúakat még rókavadászatra is használták. Egyes lakosok több ilyen keresett munkakutyát is tartottak, és tanyáról tanyára jártak velük, hogy díj ellenében segítsenek a gazdáknak a patkányok elleni küzdelemben. A népszerűtlen rágcsálókat az udvaroktól és az istállóktól távol tartó terrierek különösen a lóistállók tulajdonosai körében voltak keresettek. Így 1880 körül elsősorban a lovardatulajdonosok voltak azok, akik energiát fektettek a tehetséges kutyák célzott tenyésztésébe. Kiváló munkaképességüknek, barátságos természetüknek és nem utolsósorban “kezelhetőségüknek” köszönhetően a terrierek hamarosan kedvelt társasági kutyaként is nagy megbecsülésnek és kedveltségnek örvendtek.
Különféle megnevezések
A helyi kutyák tenyésztése azonban kezdetben minden volt, csak nem egységes; így azután sem egységes elnevezés, sem közös fajtaszabvány nem létezett. A különböző terriertípusok, például yorkshire-i vagy ír terrierek keresztezési erőfeszítéseinek eredményeit hol “cantab terriereknek”, hol “trumpington terriereknek” nevezték, és még mindig nagyon különbözőek voltak alakjuk és méretük tekintetében. Egy ideig “Jones terriereknek” is nevezték őket, az angol tenyésztő és támogató Frank Jones után, aki 1914-ben az első példányokat az USA-ba exportálta.
Álló és lehajló fülű kutyák szétválasztása
Végül 1932-ben valósult meg a különböző típusok egyesítése, amikor Angliában megalakult a Norwich Terrier Club, amelyben ettől kezdve mind a felálló, mind a lehajló fülű fajták nyilvántartásra kerültek. A különböző fülállású kutyák párosítását azonban kezdettől fogva elutasították, mivel az utódok sem függőleges, sem megfelelően lahajló füleit nem tartották vonzó keveréknek. A két fajta 1964-es szétválasztása tehát csak logikus következmény volt.
A fajta megerősödése a második világháború után
A második világháború alatt sok tulajdonos kénytelen volt felhagyni a tenyésztéssel, s az angol Colonsay kennel volt az egyetlen, amely továbbra is fenntartotta a lehajló fülű norwich terrierek tenyésztését, és ezáltal biztosította a később norfolknak nevezett fajta fennmaradását. Amikor az 1950-es években más angol kennelek is csatlakoztak a fajta tenyésztéséhez, elsősorban Esmée O’Hanlon Gotoground kennele volt az, amely nagyban befolyásolta a fajta mai megjelenését és személyiségjegyeit.
Tenyésztés és vásárlás
Más terrierekkel összehasonlítva a norfolk inkább ritka fajtának számít. Így azután eltarthat egy ideig olyan megfelelő tenyésztőt találni, aki kölyköket vár. Ami még rosszabbá teszi a helyzetet, hogy egy alomban általában csak néhány kölyök születik. Ha azonban Ön mégis e kutyafajta iránt érdeklődik, érdemes hatékonyan kihasználni a várakozási időt. Végül is a kutya beszerzését jól átgondoltan és a család minden tagjával együtt kell megtervezni. Van elég ideje arra, hogy norfolkot tartson? Ki fogja sétáltatni a kutyát, és ki fog rá vigyázni, ha Ön éppen nem tud az állattal lenni?
Hogyan találok megfelelő tenyésztőt?
Csak akkor kezdjen el megfelelő tenyésztőt keresni, ha az egész család egyetért, és meggyőződéssel szeretne ilyen fajtájú kutyát. Ideális esetben a tenyésztő tagja valamelyik hivatalos terrier klubnak, és nagy tapasztalattal bír a fajtával kapcsolatban. A díjak, tanúsítványok vagy klubtagságok önmagukban azonban nem elegendőek a tenyésztő kiválasztásához. Találkozzon személyesen is a tenyésztővel, és igyekezzen a helyszínen képet kapni a kennelről és a kutyákról! A tenyésztővel folytatott beszélgetés során sokat megtudhat a fajtáról általánosságban is, de az ő állatairól különösképp. Egyeznek-e az Ön és a tenyésztő elképzelései, vagy őt inkább a prezentálásra való kiállítási kutyák vagy a robusztus munkakutyák érdeklik, míg Ön egy bújós, kedves, emberszerető családi kutyát keres? Fontos, hogy mennyire töltik el jó érzések a tenyésztőt illetően – és ebbe nemcsak csak az üzleti, hanem a személyes szempontok is szerepet játszanak, s mindkettő aspektusnak stimmelnie kell.
A fajta egészségi állapota és tipikus betegségei
A másik kritérium, melyet a megfelelő tenyésztő keresése során szintén figyelembe kell vennie, a kutyák egészségügyi helyzete és ellátottsága. Vizsgálták-e a szülőket örökletes betegségekre? Oltottak és féregtelenítettek-e a kölykök? Elvégezte-e egy állatorvos a kölykök legfontosabb egészségügyi vizsgálatatait? Bár a norfolkok nagyon robusztusnak számítanak, és nincsenek ismert fajtaspecifikus betegségeik, a fajta egészségének megőrzését komolyan kell venni.
Az egészséges és robusztus norfolk terrierek könnyen elélhetnek akár 15 évig is. Hogy kutyája fitten és életképesen élje meg ezt az időszakot, Önnek figyelnie kell a kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozásra. Az eledel formájára vonatkozó, gyakran feltett kérdésnél – azaz, hogy száraz vagy nedveseledelt adjunk-e inkább a kutyának, magunk főzzünk-e kedvencünknek, vagy BARF-olást alkalmazzunk, sokkal fontosabbak és döntőbbek az összetevők. Ezeket mindig a kutya egyéni igényeihez kell igazítani, és életkortól, testalkattól és súlytól függően variálni. Egy felnőtt kutya étrendjének a szükséges fehérjék biztosítása érdekében elegendő mennyiségű, jó minőségű húst vagy halat kell tartalmaznia. Emellett négylábú barátjának gyümölcsre, zöldségre és rizsre is szüksége van. Ha önmaga készíti el kedvence eledelét, arra is ügyelnie kell, hogy fontos zsírok is hozzáadásra kerüljenek – például értékes omega-zsírsavakban gazdag halolaj formájában.
Segítség a tenyésztőtől vagy az állatorvostól
Ha bizonytalan abban, hogy milyen és mennyi táplálékra van szüksége kutyájának, beszélje ezt meg a tenyésztővel vagy az állatorvossal! Az állatorvos a kutya “adatai” alapján pontos áttekintést tud adni az állat eledeligényéről. A tenyésztők nagy tapasztalattal rendelkeznek a fajta táplálásával kapcsolatban is, ezért sok hasznos gyakorlati tippet tudnak adni a mindennapokra.
Szőrzetápolás
A Norfolk durva szőre meglehetősen könnyen ápolhatónak mondható. Elengedhetetlen azonban a kutya szőrének rendszeres kikefélése. Emellett az elhalt szőrszálakat időről időre ki kell húzgálnia az ujjaival. A forma és a kinézet megőrzéséhez elegendő évenkénti egyszeri vagy kétszeri trimmelés.
Mi tartozik még az ápolási programhoz?
A fülek, a fogak, a szemek és a karmok is rendszeres ápolást és ellenőrzést igényelnek. A fülek és a fogak tisztítása és a karmok lerövidítése során egyúttal alaposan szemügyre veheti kutyáját, és így könnyebben és idejében észlelheti az esetleges betegségekre utaló elváltozásokat.
A norfolk terrier tartása
Bár egykori patkányfogóként a norfolk módfelett kedveli a mozgást, tartását illetően meglehetősen kevés követelményt támaszt. Egy kis városi lakáshoz ugyanolyan könnyen alkalmazkodik, mint egy nagy kertes házhoz. A lényeg az, hogy – függetlenül attól, hogy hol él -, elegendő mozgáshoz jusson, és időnként tényleg kiereszthesse a gőzt. A rövid lábú norfolk mozgásban lelt örömét és kitartását soha nem szabad alábecsülni. Ezek a kutyák minden bizonnyal az olyan sportos gazdik oldalán fogják a legjobban érezni magukat, akik kutyájukkal közösen túráznak, kerékpároznak vagy lovagolnak, és nagy kirándulásokat tesznek a természetben. Ezektől az élénk és tanulásvággyal teli kis törpéktől még a különféle kutyasportok sem állnak távol.
A lényeg, hogy mindennek részese lehessen!
Valójában nem is számít, pontosan mit csinál a norfolkkal, a közös időtöltés az igazából fontos, és hogy eközben fizikai és szellemi kihívások elé állítsa kedvencét. Ez az emberszerető, emberi családjához ragaszkodó fajta nem szeret hosszú ideig egyedül lenni – de erre egy norfolk terrier esetében azonban nincs is szükség: kézreálló, jól kezelhető méretének és barátságos természetének köszönhetően szinte bárhová gond nélkül magával viheti. Repülőn utazva általában akár még ölben ülve is Önnel utazhat ez a takaros, kedves kis fickó.
Engedelmes, emberbarát és teherbíró. A középméretű labrador retriever kutya elsősorban házi kedvenc, de ez az eredetileg munkakutyaként tartott fajta nagyon igényli mind a testi, mind a szellemi fejlesztést. Ha labrador kölyök kutya örökbefogadásán gondolkozik, mindenképpen olvassa el cikkünket. Szó lesz az alábbiakról: labrador rossz tulajdonságai, labrador vérmérséklet, labrador betegségek, labrador nevelése, labrador tartása stb.
A középméretű Golden Retriever (ejtsd: golden retriver) nagyon gyerekbarát és ezáltal ideális családi kutya: Emberközpontú és engedelmes, nagy a mozgásigénye, de bundája kevés ápolást kíván meg.
A tacskó ellenállhatatlan nézése már megolvasztotta jó pár állatbarát szívét. Tudjon meg cikkünkből mindent a kompakt személyiségű tacskóról, amely fajtát „dakszli” vagy „borzeb” névvel is illetnek.
