A helyes eledel kanárimadaraknak

Eledel kanárimadaraknak

Ahogyan az kis lakótársa kúp alakú csőréből kikövetkeztethető, fő tápláléka különböző magvakból áll, melyek készkeverék formájában szerezhetők be.

Túl kövér a madaram?

Ha már egyszer kanárija olyan lustácska, hogy rendesen kikerekedett, Önnek feltétlenül diétára kell fognia, s a madáreledelből ki kell válogatnia a kis kedvence által előnyben részesített olajtartalmú magvakat vagy pedig csíraeledellel táplálni túlsúlyossá vált madarát. Mindenesetre a dolog alfája és ómegája a rendkívül sok szabad repülés.

Vegyes, keverék eledel

Annak, hogy az eledel vegyes legyen, vagyis többféle magból álljon, igen nagy a jelentősége tollas kis barátja változatos táplálkozása érdekében. Madara egyébként először midig a legfinomabb, neki leginkább ízlő szemeket fogja megenni, amelyek magas olajtartalmú magfajták, úgy mint a nigermag vagy kendermag, és majd ha az éhség újra jelentkezik, csak kicsit később lát neki a kevésbé ízletesnek tartott fajtáknak. Ha viszont kizárólag a kedvenc magjait adná neki, a kis “jómadár” hamarosan vastag zsírpárnát növesztene, s lassacskán az is nehezére esne, hogy a szemben lévő ülőrúdra ugorjon.

kanarienvogel ernährung © Darek / stock.adobe.com

Mész és madárgrit

Ügyelnie kell arra, hogy friss madárhomok és elegendő mennyiségű grit mindig álljon kedvence rendelkezésére. A madárgritet egy kis nassolós tálban is odakészítheti kanárijának. A madárgrit finomra őrölt kagylóhéjból áll, s segít tollas barátjának a gyomrában lévő magok helyes megőrlésében A mész, amit madara akár egy szépiacsontból is bejuttathat a szervezetébe, különösen jót tesz az állat tollváltása idején.

Friss víz

A vizet kis tollas lakótársa úgy issza a legszívesebben, ha Ön naponta frisset ad neki. Ha a víz túl klóros lenne, a kisállat-kereskedésekben kapható olyan anyag, mellyel a károsanyagok semlegesíthetők.

Zöldeledel

Ahhoz, hogy kanárija mindig top fit legyen és szervezete elegendő mennyiségű vitaminhoz jusson, naponta össze kell állítania számára egy kis vadon élő gyógy- és fűszernövényekből álló csomagot, amit csipesszel a kalitka falára tud erősíteni. Meglátja, madara nagy örömmel és lelkesedéssel csipegeti a friss zöldet, csőrének élével ügyesen meghámozza a magokat. Ha a növényeket saját maga gyűjtené, ügyeljen arra, hogy azok ne legyenek permetesek, s ne nagy forgalmú utak közelében szedje azokat! S az is jó, ha ezeket a lelőhelyeket a kutyák sem használják gyakran dolguk elvégzésére.

A fiatal pitypangleveleket nagyon szeretik a madarak, s a félérett magvak is igazi csemegének számítanak nekik. A madárnak való kínálásra az az időszak a legalkalmasabb, amikor a virágszirmok leválnak, de a pitypang még nem nyílott ki. Tyúkhúrt Ön is nevelhet otthon egy edénykében. Öntözze rendszeresen, néha adjon neki egy kis tápoldatot, s egész hosszan elél.

A madarak általában kedvelik a mezei csorbókát, a martilaput, a pihésfüvet, a pásztortáskát, különféle fűfajtákat, a lándzsás és különösen a nagy útifüvet.

Sok kanárimadárnak okozhat nagy örömöt egy kis hámozott répával, almával és néhány uborkadarabbal. Vásárolt leveles salátát inkább ne adjon a madárnak, mivel a növényen gyakran olyan nagy mennyiségben vannak jelen a szennyező anyagok, hogy azok kedvence aprócska szervezetére már igen károsak lehetnek.

Csíra eledelként

A csírák egészen különleges energiaszolgáltatók. Tálban való kicsíráztatásra legjobban a gyorsan csírázó magvak alkalmasak, mint pl. a mungóbab vagy a répa. A penészképződés megelőzésére a magokat naponta többször át kell öblíteni, s már 24-36 óra után “tálalhatók” kicsírázva. Mindig figyeljen arra, hogy egészen friss magokat használjon, azok ne legyenek dohos szagúak!

Ha egy kanárimadár ilyen egészséges és változatos táplálásban részesül, még nagyon hosszú ideig fogja Önt megörvendeztetni élénk és vidám kis lényével, s különösen jól fogja érezni magát Önnél, hiszen a szerelemhez a gyomron keresztül vezet az út.

Fedezze fel kanárieledelkínálatunkat és további hasznos termékeinket tollas barátai számára “Madár shopunkban“!

A leghasznosabb cikkeink